1000 bocs hogy nem jöttem, de nem volt netem. Most körülbelül 2 napja hogy megcsinálták és van net,de tanultam, mert bioszból és matekból is írtunk a héten. Jövőhéten ismét írunk gazdaságiból. Viszont várom a jövőhetet annyiból, hogy B hét lesz, és Ő is lesz suliban ;) Ez a hét pedig annyiból volt jó, hogy hétfőn teljesen véletlen találkoztunk, de szakadó esőben kinn a parkban beszélgettünk 3 órán keresztül :) Kedden voltam fenn nála, "sok dolgom van, de veled szeretnék lenni" mondatra hivatkozva. Semmi dolga nem volt, csak lusta volt kinn maradni :DD Nagyon jól érzem vele magam. Szerintem itt vetettem véget annak a dolognak akik rosszakaróim azt mondják, hogy csak "meg akar baszni"... Nini, ott lett volna az alkalom, ezt most nem félreérteni.. Csak hogy ketten voltunk, bezárkózva. Bármi történhetett volna. Ahhoz képest összebújva feküdtünk az ágyán, beszélgettünk, elcsattant egy-két csók. Remekül éreztem magam. Mikor nyáron a strandon megismertem, nem is mertem volna gondolni, hogy egyszer beszélek vele, nem hogy akár a barátnője is lehetek.
Ha minden igaz ma csajos este lesz nővéremmel, keresztfiam itt alszik mi meg tesómmal csapatunk egy kicsit. Még ilyen sem volt, hogy ketten neki indulunk az éjszakának és buli van. :D
Ma nem láttam suliban, pedig többször is voltam ott.. Vártam. Az osztálya mellett. Lehet kölcsönkérte Harry Pottertől a láthatatlanná tévő mellényt és ott suhant el mellettem? Vicc komolyan mondom. Ez a mai nap egy kalappal nem ért semmit. Hazajöttem suliból, úgy volt hogy háromkor megyek le barátnőmhöz aki mellesleg Adam szomszédja, de lemondta, mert közbejött más. Nem para, de elegem van már abból,hogy mindig mindenki az utolsó pillanatban szól. Helyette anyával voltam függönyboltba, ahol volt egy kiskutyus - termetre - hozta a csomózott játékát és ledobta a lábamhoz. Anyu 1 órán keresztül nyűglődött, hogy végül melyik függöny legyen, ami árban is jó.. Addig én a kutyával játszottam.. Mentünk nővéremékért, levittük őket fodrászhoz, keresztfiamat megnyírták. Kértem én is időpontot, jövőhét kedden megyek fodrászhoz. (YEEEP) Már totál le van nőve a hajam.. Eredetileg barna színű, régebben voltak benne vörös melírok, aztán miután az lenőtt nagyon sokáig hagytam eredeti színben, majd júliusban rakattam bele szőkét, és mindig egyre többet. Most viszont már nagyon le van nőve, de úgy határoztam, az egészet befestetem szőkére, de semmiképp nem platina szőkére!
Ja, egyébként Adammal megbeszéltük, hogy holnap tutira jön suliba, és hogy 1. illetve 2. szünetben odamegyek az osztályához és beszélünk.. Kíváncsi vagyok mi sül ki belőle.
Itt van néhány olyan zene ami az utóbbi időben totál hozzám nőtt, nagyon megszerettem őket. PARTIPARTIPARTI!:D
Ennek egyébként a rövidebb&pörgősebb változata van meg telón csengőhangként de így is nagyon tetszik.
Ezt a számot még régebben hallottam valahol, de akkor nem találtam meg mi a címe, a neten néztem 1 csajbulis videót és oda le volt írva a szám címe. IMÁDÁS.
Felraktam az új kinézetet, ami mostanában mondhatni totálisan jellemez. PARTIPARTIPARTI.
Ma a suliban nem mondhatnám, hogy húú de boldog voltam. Adam sem volt suliban, pedig jó lett volna látni. Na, majd holnap! - Gazdaságiból megírtuk a dolgozatot, a tanárnő folyamatosan beszélt közbe - a többiekkel együtt - és nem hogy magamban a választ megfogalmazni nem tudtam, a kérdéseket sem lehetett értelmezni. Azokkal az idióta szakszavakkal, na meg hogy ott duruzsol mindenki a füledbe... Aki végzett jöhetett haza. 2-3 dolgot ha be tudtam írni, kivittem, letettem az asztalra és eljöttem haza.
Ebéd közbe leültem filmet nézni, az HBO-n ment a Nem adok kosarat! című filmet.. Valamelyik nap a végéből elcsíptem néhány percet, és az is megtetszett, gondolom akkor megnézem az elejét is.Omar Epps játszotta a férfi főszereplőt aki egyébként a Dr. House néger doktora. Ebben a filmben (mivel 2000-ben adták ki) még kis fiatalka volt, és iszonyat jóképűűű. {ha nem mondtam volna még, a motorok mellett a négerekért is oda vagyok!}
Akit érdekelne a film itt egy rövid leírás róla: A tizenegy éves Monica Los Angelesbe költözik a szüleivel. A kislány tehetséges kosaras, minden vágya, hogy egyszer az NBA-ben játszhasson. Kiderül, hogy a szomszédjukban egy profi kosaras lakik, akinek a Monicával egykorú fia, Quincy az apja nyomdokaiba szeretne lépni. A két gyerek nem szívleli egymást, vetélytársat látnak a másikban. Ez az ellenségeskedés a középiskolán át a főiskoláig eltart, amikor kapcsolatuk száznyolcvan fokos fordulatot vesz. Quincy apja azonban rossz szemmel nézi ezt, ezért a fiú végül szakít Monicával. Néhány év múlva a fiatalok ismét találkoznak, és újra föllángol köztük a szenvedély.
Délelőtt gyönyörűen ragyogott a nap, ki vittem Jennát játszani, nagyon élvezte a kint létet. Gyönyörű képek készültek róla ismét, nekem az a kedvencem amelyiken éppen fut. A fülei a levegőben, olyan mint valami mutáns nyuszi :D
Addig kinn volt amíg én a szobámat takarítottam, tanultam is ami tegnap este még kimaradt. Nagyon szuper, hogy utálom a gazdaságit! <- holnap meg témazárót írunk belőle. Kellemes.
Olyan hamar elment az ősziszünet és sehol nem voltam... Még múlthét vasárnap voltam kinn Lucával fotózni, aztán este átjött a volt barátom... Onnantól semerre nem voltam, csak tegnap anyuval vásárolni utána meg Brigivel városba..
Délelőtti órákban jöttek az ikrekért, én pont kinn voltam kutyákat etetni meg fotózgatni kicsit. Mikor anyu átment tesómékkal a temetőbe addig unalom űzés képpen répát reszeltem - összekevertem egy kevés tejföllel és felraktam az arcomra. Szép eredménye lett, erről az arcpakolásos tippről tegnap hallottam. Mikor anyu meglátott egyből azt mondta, pont úgy nézek ki mint akit lehánytak. Valahogy egyet kellett vele értenem.. :D
Miután lemostam magamról ezt a "trutyit" átöltöztem és elmentünk bevásárolni. Találtunk egy kis ruhás boltot, ahol szerelmes lettem. Első látásra szerelem volt.. Egy fekete - fehér mintás YAMAHA kabát.. Miven van benne 1-2 hiba így olcsóbban hozzájuthattam, de megvan! :) Miután megvolt a nagy bevásárlás olyan három óra körül hazaértünk, majd jött a barátnőm akivel fotózni mentünk ki, meg elkísértem a város túlsó végébe hajfestéket venni. Hazafelé leültünk egy padhoz és elég vicces képeket csináltunk, *vannak fejek* hozzá kell tennem.
Most megyek, mert illő volna egy kicsit tanulnom, meg még tornázni is szeretnék. Búcsú képpen összeválogattam a legjobban sikerült képeket a kutyusomról amiket még tegnap csináltam.